Névadónk

 

 

Könyvtárunk 2009. április 1-jétől Hamvas Béla (www.hamvasbela.orgwww.hamvasbela.hu) könyvtáros, író, filozófus nevét vette fel, aki az 50-es, 60-as években segédmunkásként és raktárosként dolgozott Tiszapalkonyán a Tiszai Erőmű építésén. 

Intézményünk 2009. március 24-én megtartott névadó ünnepségén Bráz György alpolgármester mondott köszöntőt, majd az intézmény vezetőivel, Mátyás Zoltán igazgatóval és Tompáné Mészáros Hedvig igazgatóhelyettessel együtt leleplezte Hamvas Béla emléktábláját, amely a könyvtár főbejáratánál található.

Az emléktábla avatása után Hajdu Imre újságíró emlékezett meg Hamvas Béla Tiszapalkonyán töltött éveiről, majd Dúl Antal, a hagyaték gondozója méltatta névadónk munkásságát. A könyvtár előterében egy fotókból, idézetekből és az író hagyatékából származó, személyes tárgyakból álló kamara-kiállítás tekinthető meg.

 

Hamvas Béla életrajza

„A mű egyetlen értelme, hogy mialatt az ember dolgozik rajta,
az emberre visszahat, és tisztít és ébreszt és világít.”

 

Hamvas Béla 1897. március 23-án született a felvidéki Eperjesen, evangélikus papi családban. Ifjúságának első meghatározó színtere, a több nemzetiség kultúráját ötvöző nagyváros, Pozsony. Édesapja az Evangélikus Líceum magyar-német szakos tanára volt, ahol fia is tanult.
1919-ben családjával Budapestre költözött, és még ugyanebben az évben a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karának magyar-német szakos hallgatója lett. Bölcsészeti tanulmányai mellett látogatta a Konzervatórium zeneelméleti előadásait. Egyetemi tanulmányai befejezése után 1923 és 1926 között újságíróként dolgozott először a Budapesti Hírlapnál, majd a Szózatnál. Élethivatásának azonban fiatalkorától kezdve az irodalommal és a filozófiával való foglalkozást tekintette, már az 1910-es évektől irodalomkritikákat, elbeszéléseket és regényeket írt.

Munkásságára nagy hatással voltak az 1937-1948 között a Fővárosi Könyvtárban töltött évek. Könyvtári munkája mellett huszonöt különböző irányzatú és érdekeltségű folyóiratban publikált tanulmányt, esszét, kritikát, recenziót. Megbízást kapott, hogy az Aktuális kérdések irodalma című könyvtári sorozat számára készítse el a Válság irodalmának bibliográfiáját, amellyel 1936-ra készült el, 1937-ben pedig megjelent a könyvtár évkönyvében. Munkája nem a hagyományos értelemben vett bibliográfiai összeállítás, hanem önálló szellemi munka, itt fogalmazta meg először a világválsággal és a téma irodalmával kapcsolatos nézeteit.

1935-ben Kerényi Károllyal megalapította a Sziget-kör szellemi szövetséget, amely főként a klasszikus görög hagyományból merítkezett. A mozgalomhoz több jelentős író, gondolkodó is csatlakozott, többek között Szerb Antal, Waldapfel Imre, Németh László, Dobrovits Aladár. 1935-1936 során megjelent három kötetből álló kiadványuk a Sziget, azonban a megjelentetés során hamar kiderült, hogy ez a szellemi közösség megvalósíthatatlan. A Sziget-körrel kapcsolatos keserű tapasztalatairól első jelentős szellemi ars poeticájában, az 1936-ban írt Magyar Hyperionban számolt be.

Első feleségével, Angyal Ilonával 1929-ben kötött házasságot, azonban 1936-ban el is váltak. 1936-ban ismerte meg Kemény Katalint és nem egészen egy év múlva házasodtak össze.

 

A második világháborúban 1940-1944 között háromszor kapott behívó parancsot. A háború alatt is foglalkozott műfordítással, Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch műveit ültette át magyarra. 1943-ban megjelent első esszékötete A láthatatlan történet, az egyetlen, amely Hamvas Béla életében megjelenhetett. 1943-1944-ben írta meg a Scientia Sacrát, amelynek központi témája az aranykor emlékezetét őrző hagyomány. Ebben a művében az emberiségnek a görögség előtti őshagyományát vizsgálta, amely még a teljes létet érzékelte. Ezt a világot az archaikus Kelet szent könyvei és az evangéliumi kereszténység hagyományai alapján mutatta be.

 

1945-től, néhány pályatársához hasonlóan, Hamvast is többször támadták munkássága miatt, de egészen 1947-ig ezek nem öltöttek olyan mértéket, hogy jelentősen gátolták volna tevékenységében. Ez az időszak élete egyik legtermékenyebb korszaka volt. 1945 nyarán megindította az Egyetemi Nyomda Kis Füzetei című sorozatot, amelyben a két világháború közötti korszak szellemi eredményeinek legfontosabb kis műveit bocsátotta a magyar olvasó elé. A sorozatban egy művel ő maga is szerepelt, az emberi szellem legkiválóbb alkotásait saját válogatásban ajánló A száz könyvvel.

1946-ban jelent meg Anthologia Humana: Ötezer év bölcsessége című szemelvény-gyűjteménye, amely 1948-ig még két kiadást ért meg. Ebben az időszakban írta meg a Titkos jegyzőkönyv című esszékötetét, és az aforisztikus formában összeállított Unicornist, melynek alcíme: Summa philosophiae normalis.

A kubizmus című, 1944-ben írt tanulmányában elvetette az absztrakt művészet geometrikus, racionalista jellegét, ugyanakkor a művészeti szürrealizmusban és absztrakcióban ugyanazt a metafizikai igényt ismerte fel, mint az archaikus művészetben. Ennek jegyében vállalta a magyar avantgárd művészetteoretikusának feladatát, és írta meg Kemény Katalinnal közösen az 1947-ben megjelent, Forradalom a művészetben: absztrakció és szürrealizmus Magyarországon című művét, amelyben ismertetik Ferenczy Károly, Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos munkásságát, valamint az Európai Iskola tevékenységét. A korszak programadó ideológusa Lukács György Az absztrakt művészet magyar elméletei című bírálatában a szocialista realizmus „objektív kategóriái” nevében elutasította azokat a nézeteket, amelyeket Hamvas Béla és Kemény Katalin a magyar avantgárd festészetről írt munkája képviselt.

Lukács György bírálatát követően egyre több támadás érte, 1948-ban fel is függesztették könyvtári állásából, majd politikailag megbízhatatlannak nyilvánították, azaz "B-listázták", minden publikációs és szerkesztői jogától megfosztották, írásai a nyolcvanas évek közepéig nem jelenhettek meg.

Nemcsak a kiadók nem közölhették munkáit, hanem a könyvtári forgalomból is kivonták korábban már megjelent műveit. 1950 tavaszán egymást érték a hivatalos selejtlisták, melyeket a Népművelési Minisztérium Könyvtárosztálya állíttatott össze. Ebben az évben jelent meg az Útmutató üzemi és falusi könyvtárak rendezéséhez című jegyzék, amely tulajdonképpen nem más, mint az ezekbe a könyvtártípusokba nem javasolt könyvek címlistája. A selejtezési jegyzék mintegy 1500 kiadványt sorolt fel szerző és cím szerint, 200 szerzőnek pedig minden művét kivonásra ítélte. A lista szerint zúzdába kellett küldeni Hamvas Béla a könyvtár állományában megtalálható minden művét.

Kényszernyugdíjazása után, hogy a hatósági zaklatásokat elkerülje földműves igazolványt váltott ki, ebben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett.

 

 

A kerti munkában mindig örömét lelte, és számos esszé tanúsítja, hogy közvetlen kapcsolata a földdel gondolkodására milyen termékenyítőleg hatott. Szentendrei helyzetére rávilágít az 1949-ben írt Silentium című munkája, amelyben megpróbálta újra értelmezni helyzetét. Hároméves szentendrei tartózkodása alatt készült el egyik legjelentősebb munkájával a Karnevál című regénnyel, amely csak 1985-ben jelenhetett meg. 1950-ben fejezte be a Mágia szutrát, s még ugyanebben az évben a több mint három éven át írt Tabula smaragdinát.

1950-ben már érzékelte anyagi helyzetének rosszabbodását, 1951 ben a „gazdálkodó” életforma már a legszerényebb megélhetést sem biztosította számára, és a fokozódó politikai gyanakvás légkörében földműves státusza tarthatatlanná vált. Erről Szarepta című munkájában így írt: „…a szentendrei almáskert irodalmi egzisztenciája nem azért vált tarthatatlanná, mert pénzzel nem lehet fenntartani. Morális alapja nem volt többé. Spirituális tartalékaimat feléltem, de túlságosan alkímizálva voltam ahhoz, hogy meg tudtam volna állni. A források kimerültek, még soha ennyire. Közérzetem azzal a lehetőséggel is számolt, hogy a mű lezárult… A magányos életrend kiváltsága megszűnt, és külsőségekben ahhoz a kényszermunkatáborhoz kell asszimilálódnom, amelyben a túlnyomó többség élt.”
Először Pesten keresett a képességeinek megfelelő szellemi munkakört sikertelenül, ezután fogadta el a munkalehetőséget az Erőműberuházó Vállalatnál (ERBE). A vállalatnál töltött tizenhárom év alatt hol raktárosi, hol adminisztratív munkakörben dolgozott, munkásszálláson lakott.

 

 

Az új helyzetet purgatóriumnak tekintette, erről egyik ismerősének, Bíró Dezsőné Szabó Irmának így írt: „Semmit abból, amit látok és gondolok, nem szabad elárulni. Elég nehéz. Mert, ami itt történik, ténylegesen apokalyptikus. Nem a sok ezer ember, a munkás-gyerekek, a leány-munkások, a zaj, a tizenkét óra munka, a rádió hangszórók reggel 7-től este 10-ig, a feliratok, a por, ezenfelül van valami félelmetes: minden esetben az alacsonyabbnak érvénye és ereje és hatalma. Ez az, amit meg kell tanulni elviselni… Különös, hogy nem szenvedek. Inkább szomorú vagyok, és tökéletesen tudom, ebből mi lesz, és mi lehet… A Gondviselés ide rendelt valamiért, talán nem kell sokáig itt maradnom. És egyedül kell lennem, nincs barát, nincs lehetőség egyetlen emberi szóra. Ez az a világ, ahol a belső világ maradéktalanul eltűnt: közel áll a külső sötétséghez. Nekem vezeklés, purgatórium.”

1951 végére a megváltozott körülmények között próbált új életformát kialakítani magának, hogy folytathassa szellemi tevékenységét. A raktárosként töltött évek alatt hajnalban, munkakezdés előtt, és amikor csak tehette, szanszkritból, görögből és héberből fordított; a Kabbaláról, a zenről, és a szufikról írt tanulmányt. Ebben az időszakban írta a Paradoxon az igazságtalanságról című esszéjét, amely a hatalom és a közösség viszonyával foglalkozik, erre a művére hatással voltak azok a benyomások is, amelyekkel nap mint nap szembesült a munkahelyén és az egész országban.

1954-ben került Tiszapalkonyára, itt dolgozott 1962-ig. A tiszapalkonyai évek alatt fejezte be Szarepta című művét, melyet még Inotán kezdett el írni. Palkonyán egy barakképületben lakott, ahol még egy kis kertet is kialakított magának. 1961-ben fejezte be Bizonyos tekintetben című regényét, amelyben a Palkonyán zajló szocialista építőmunka világával kapcsolatos tapasztalatait fogalmazta meg.

Az 1956-os forradalom kitörésekor vidéken tartózkodott, majd felutazott Pestre, de az eseményekben nem vett részt. A forradalom után az újjászervezett kommunista rendszernek behódoló szellemi élet képviselőiről írt maró hangú kritikát.

Az ötvenes évek végén kezdett bele a Patmosz esszéinek és a Scientia sacra II. részének megírásába. Ez utóbbi művét tizenkét kötetesre tervezte, azonban csak négy korábban írott könyv készült el 1963-ra. Ugyanebben az évben, amikor a Látóhatár című folyóirat Budapestre települt át, az addig hallgató írók is megszólalhattak benne. Hamvas Béla is több mint tíz tanulmányt írt felkérésre, de ezek közül csak egy, Az egzisztencializmus után című jelenhetett meg, ugyanis a Kiadói Főigazgatóság akkori vezetője a további írásokat nem engedte közölni.

Két évet még a Bokod melletti erőműépítkezésen dolgozott, majd 1964-ben végleg nyugdíjba vonult. Utolsó tanulmánykötete, az Öt meg nem tartott előadás a művészetről 1967-1968 fordulóján készült el.

1968. november 7-én agyvérzésben halt meg. Szentendrén temették el. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

faec
 
insta
tujv UJ logo central feher