kulturalis

Minősített könyvtár lettünk!

Könyvtárunk hosszas előkészítő munka után a tavalyi évben pályázott a Minősített könyvtár címre. 2017. január 16-án kaptuk meg az örömhírt, hogy a szakmai testület javaslatára Balog Zoltán, emberi erőforrások miniszterének döntése értelmében megkaptuk a címet. A díjátadó ünnepségre a Magyar Kultúra Napján a Pesti Vigadóban került sor. Az ünnepségen Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet. A köszöntők elhangzása után Mécs Károly színművész nagyszerű tolmácsolásában Nagy Gáspár egyik versét és Kölcsey Ferenc Paraneisisének egy részletét hallottuk. Majd ezt követően került sor a díjak átadására. 
 
A Minősített Könyvtár címet dr. Hoppál Péter államtitkártól Tompáné Mészáros Hedvig, könyvtárvezető vette át. Megyénkben eddig még egyetlen könyvtár sem kapta meg ezt a címet, idén a megyei könyvtár részesült még ebben az elismerésben. A szakmai elismerés 5 évre szól, könyvtárunk 2021-ig lehet a cím büszke tulajdonosa. 
 
minosites201601262
 
   
 
 
 
 
faec
 
youtube logo
 
insta
 
tujv UJ logo central feher