BLOG
Először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól kezdődően november 27-én legyen A VÉRADÓK NAPJA. Ami ma már világnap. Mit jelent véradónak le...
Sajnos a veszélyhelyzet újabb intézményi bezárást vont maga után, amely során a tervezett rendezvényeink is elmaradtak. A Lelki fitnesz programunk most az online térbe költözött, a blogot gondolatébresztőnek szánjuk, elolvasása után egy beszélgetésre...
A kortárs irodalom kifejezés hallatán sokan valami nehezen értelmezhető, megfoghatatlan szövegre gondolnak. Pedig az igazság az, hogy a kortárs művek sokkal közelebb állnak a mai olvasóhoz, hiszen sokszor a jelen környezetbe ágyazva játszódnak, és ny...
A jövő évtől induló, felnőtteknek szóló Szombati Szöszmötölő foglalkozásunkhoz készítettünk egy kedvcsináló VIDEÓT. Ebben egy pár vágással és ragasztással könnyen elkészíthető adventi naptár megalkotásának folyamatát nézhetik meg.
Sajnos a veszélyhelyzet ismételt bezárást vont maga után, amely során a tervezett rendezvényeink is elmaradtak. A Tények és tévhitek sorozatunknál sem volt ez másképp, pedig már alaposan megterveztük a filmvetítéssel egybekötött előadást. Így ez a pr...
A nemzetközi férfinapot először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ és az UNESCO támogatásával. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket. A szervezők minden évben más témát emeltek ki a férf...
A Magyar népdal és népköltészet hete minden évben november harmadik hetére esik. Idén november 16-23-ig terjed ez az időszak. Minden nép kultúrájában egyedi, felbecsülhetetlen értékkel rendelkeznek saját szellemi alkotásai, hagyományai. Népdalaink é...
A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a központi könyvtár és a fiókkönyvtárak 2020. november 11-től (szerda) nem látogathatók. Igyekeztünk "kiskaput" találni annak érdekében, hogy olvasóink ne maradjanak olvasnivaló nélkül, ezért lehetősége...
A Hamvas Béla Városi Könyvtár RAJZ és ALKOTÓ pályázatot hirdetett az Országos Könyvtári Napok alkalmából "Milyennek képzeled el a jövő könyvtárát" címmel. Három korosztálynak hirdettük meg, a gyerekek bármilyen bármilyen festészeti és gra...
„A divat első számú szabálya: a cipő és a praktikus szó soha nem szerepelhet ugyanabban a mondatban." (Harlan Coben) A lábbeli, mint szimbólum az utazást és a helyváltoztatást jelenti, ugyanakkor a kortársak számára egyéb információkkal is szolgál. ...
Ha nyár, akkor strand, és városunkban ezt az igényt a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő minőségi színvonalon elégíti ki. Az általa kínált szolgáltatások új elemeként augusztus hónapban a Hamvas Béla Városi Könyvtár is megjelenik, hogy a fürdőzőknek...
Társadalmi szerepvállalás révén könyvtárunk kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatóság és a környezettudatosság erősítésére, környezettudatos közösség építésére. Ez az ökoszemlélet több szolgáltatásunkban is megjelenik. Napjaink egyik fontos kör...
2020. március 16. hétfő emlékezetes napként íródott be a Hamvas Béla Városi Könyvtár dolgozóinak naptárába. Nem gondoltuk, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ekkora változást hoz majd az életünkbe. Döb...
Tisza István 1918. október 17-én jelentette be a parlamentben, hogy Magyarország a háborút elvesztette. Ekkorra az osztrák-magyar csapatok már felbomlóban voltak, és fegyveres ellenállásra a továbbiakban nem volt esély. A király október 31-én Károlyi...
Az újságok példányszámának növeléséért a szerkesztők szívesen alkalmaztak színes híreket, figyelemfelhívó címeket. Magyarországon 1904-ben a Braun Sándor szerkesztette „A Nap" című bulvárlap alkalmazott először szalagcímeket, amelynek fő mondanivalój...
Szemünk védelme, az éleslátás adta biztonság mindennapunk része. A digitális eszközök egyre inkább a hétköznapunk részévé válik, az általuk kibocsátott "kék fény" terhelés kortól függetlenül mindenkit érint, akár szemüveges, akár nem. A&nbs...
Petőfi Sándor, Ady Endre, Radnóti Miklós, Csokonai Vitéz Mihály és még sorolhatnánk. Költők, akik maradandót alkottak, ám e sok remekmű nem jöhetett volna létre, ha nem lett volna egy múzsájuk, aki megihlette őket. Júlia, Léda, Fanni, Lilla...&n...
Könyvtárosunk újabb kedvenc versét láthatjuk. A facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy ki bújik meg a szavak mögött. KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: ? Költészet (hó)napja 2020 Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség (részlet) Elmondanám ezt néked. Ha nem unn...
A járványok története egyidős az emberiséggel. A kórokozók egy részét sikerült legyőzni, legalábbis nagy világjárványokat már nem okoznak. A pestis, kolera, fekete himlő, kanyaró már nem tizedeli az emberiséget. Ez egyrészt a védőoltások kifejlesztés...
Hetek óta várjuk már, hogy végre minden visszatérjen a megszokott kerékvágásba. Mivel apró lépésenként magunk mögött hagyjuk a járványt, sorozatunk is befejező részéhez érkezett. Néhány hónap leforgása alatt életünk hirtelen nagymértékű váratlan vált...
A szappan – illetve tusfürdő – mindennapjaink észrevétlen szereplője. Használjuk, de nem biztos, hogy gondolunk rá, hogy mit tartalmaz, vagy arra, hogy honnan ered ez a tisztálkodószer, mi a története, és hogyan készül. A kézműves szappankészítés mos...
Könyvtárosunk újabb kedvenc versét láthatjuk. A facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy ki bújik meg a szavak mögött. KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: ? Költészet (hó)napja 2020 Radnóti Miklós: Két karodban Két karodban ringatózomcsöndesen.Két karomba...
A nagy világjárványok a modern kori emberiségre is súlyos csapásokat mértek. Ezek közül a legsúlyosabbnak - a fertőzöttek és a halálesetek számát tekintve - az 1918-ban kitört spanyolnáthát tekinthetjük. A járvány hatalmas pusztítást végzett, az áldo...
Napjaink egyik erősen meghatározó faktora lett a bizonytalanság, talán jobban, mint eddig valaha. Nem tudjuk, hogy egy általunk nem befolyásolható tényező, hogyan hat következő napjainkra, heteinkre, hónapjainkra, szűkebb és tágabb környezetünkre.&nb...
Könyvtárosunk újabb kedvenc versét láthatjuk. A facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy ki bújik meg a szavak mögött. KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: ? Költészet (hó)napja 2020 GARAI GÁBOR: Töredékek a szerelemről (részlet) Ki megvígasztaltad a teste...
A nagy világjárványok Magyarországot sem kímélték. A legjobban dokumentált és legtöbb áldozattal járó pusztítást hazánkban a XIX. században a több hullámban dúló kolera („epekórság", „mirígy") okozta, amelynek több, mint egymillió ember esett áldozat...
„A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van." Tudjuk ezt Tolsztojtól már régóta. De egy rendkívüli helyzetben, amiben hetek óta vagyunk, nem biztos, hogy könnyű magunkban rátalálni erre a boldogságra. Hiszen meg vagyunk fosztva társas k...
A Suba-lyuk barlang a magyarországi barlangkutatással szorosan összekapcsolódó ősemberkutatás történetének egyik fontos helyszíne. A Bükk hegységben található Hór-völgyben fekszik. Nevét egy helybeli betyárról, Suba Mihályról (más források szerint Su...
Könyvtárosunk újabb kedvenc versét láthatjuk. A facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy ki bújik meg a szavak mögött. KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: ? Költészet (hó)napja 2020 Áprily Lajos: Március A nap tüze, látod,a fürge diákota hegyre kicsalta: a csúc...
Napjainkban milliárdnyi ember életét változtatta meg a Coronavírus járvány a világon. Megszokott életvitelünk helyett készültségi állapotba kerültünk, a korlátozó intézkedések, és drasztikusan megváltozott életvitelünk, világvége hangulattal töl...