Pántlika Néptáncegyüttes
A táncházmozgalom hatására Tiszaújvárosban is elindult a magyar néptánc oktatása, melynek köszönhetően 1983-ban megalakult a Pántlika Néptáncegyüttes. Több, mint két évtizeden keresztül rendszeresen részt vettek különböző versenyeken, fesztiválokon és nagy sikerrel mutatkoztak be külföldi turnékon is. A csoport 2010-ben megszűnt, majd 2015-ben Losonczi Benjámin Róbert néptáncpedagógus vezetésével újjáalakult és azóta is töretlen lendülettel fejlődik. Új koreográfiák születtek, a Csoóri Sándor Alap segítségével pedig folyamatosan bővül az együttes kosztümtára. A Pántlika Néptáncegyüttes jelenleg 18 fővel igazi táncos közösséggé vált, ahol a felső tagozatos és középiskolás fiatalok barátságokat kötnek, valamint fontos ismereteket sajátítanak el a magyar hagyományokról, néptáncról és népzenéről. Fellépéseik mellett bekapcsolódtak a Népviselet napja elnevezésű országos programba, valamint minősítőversenyeken szereznek szakmai tapasztalatot és adnak számot tudásukról.
Művészeti vezető: Losonczi Benjámin Róbert néptáncpedagógus