Blog
Tardi-Szabó Szilvi online kiállítása
Tardi-Szabó Szilvi (Sziszkó) vagyok, Miskolcon születtem, majd 9 évig Sajóörösön, jelenleg pedig Harsányban élek a családommal. Miskolcon egy ügyvédi irodában dolgozom, mellette - mára már csak hobbi szinten - műkörmöket készítek.
Kiskorom óta szerettem az egyedi kézműves dolgokat, sokat színeztem, rajzoltam, mindent kipróbáltam, amihez kedvem volt, amiben kihívást éreztem. A díszítés az életem részévé vált. Ehhez különféle továbbképzéseken, workshopokon vettem részt, hogy mindig fejlesszem a tudásomat.
A jobbagyféltekés rajztanfolyam elvégzése után egyre többet rajzoltam, kinyílt a világ előttem. Már más szemszögből láttam a dolgokat. Örömmel töltött el amikor elkészült egy-egy rajzom és főleg, ha másoknak is tetszett.
A festészettel 2018.-ban kezdtem el foglalkozni. Miskolcon a Dugas Galériában voltam először egy élményfestésen. A Galéria tulajdonosa, Dugas Erika olyan jól tudta átadni a tudását és olyan inspiráló volt, hogy azóta sem tudtam abbahagyni a festést, minden egyes pillanatát imádom.
Amikor festek – megnyugszom, feltöltődöm, megszűnik a külvilág és arra gondolok, hogy csak én vagyok és a festményem.