Töltődj fel nálunk! logó

A költészetet ünnepeltük

Az idei év különleges a könyvtár életében, hiszen pontosan 60 éve szolgálunk olvasnivalókkal, kép- és hanganyagokkal a városlakók számára, és ezen túlmenően közösségeket építünk, szórakoztatunk, művelünk és tanítunk, valamint teret adunk az egyéni és csoportos tanulásnak, a tehetségek kibontakozásának és bemutatkozásának. E jeles évforduló keretében egész évben játékokat, akciókat szervezünk, így a költészetet is rendhagyó módon ünnepeltük.

A lakosság bevonásával készült el a Folyóiratolvasót díszítő "Versfüggöny", amelyen a beküldők kedvenc verssorai olvashatók. Köszönjük mindenkinek, aki élt a lehetőséggel, és hozzájárult az alkotás létrejöttéhez. Az installáció még a hónap végéig megtekinthető. Külön kiemelnénk a Szent István Katolikus Általános Iskola 4.b osztályos diákjait, akik személyesen hozták el nekünk kedvenc verssoraikat.

A 6-8. osztályos diákokat a Verscode: rejtély a sorok mögött című nyomkereső játékkal vontuk be az ünneplésbe. A gyerekek a játékos feladatmegoldás során nyomokat gyűjtöttek, amelyek segítségével József Attila életének és halálának részleteit ismerhették meg. A megfejtéshez szükség volt a kitartásra, a jó csapatmunkára, egy kis leleményességre, logikára, értő olvasásra és némi emlékezetre az irodalmi tanulmányokból. A fáradságos nyomozás végére a diákok pontosabb összképet kaptak József Attiláról, mint amit a mesterséges intelligencia generált számukra. Az elkötelezett pedagógusoknak köszönjük a részvételt és a pozitív visszajelzéseket! 

A vers ünnepét Szávai Viktória, Radnóti- és Jászai Mari-díjas színésznő meditatív lélekutazásával zártuk. Weöres Sándor sajátos hangú, senki mással össze nem téveszthető költészetében ősi, ösztönös tudás, játékosságba oltott bölcsesség rejlik, melyet a kiváló színészi játék, valamint a handpan kíséret formált felejthetetlen élménnyé, közös áramlássá. A Sárkánylehelet két érzékeny művész – a költő és a színész – találkozása volt a színpadon, tele gyengédséggel, vadsággal, szexussal, erővel, ritmussal és zenével. 

Levéltitok a könyvtárban
Festett kavicsok kerestetnek!

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.
Telefon: 49/548-248 (felnőtt kölcsönzőtér)
Telefon: 49/548-247 (gyermek kölcsönzőtér)
E-mail: szederkeny_konyvtar@tujvaros.hu 

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH