eKönyvek

Könyvek a könyvtárokon túl. Ingyenesen hozzáférhető e-könyvek, hangoskönyvek

Könyvet olvasni könyvből az igazi. Szeretjük érezni a könyv illatát, belelapozni, netán az utolsó oldalakat elolvasni. ? De mit tehetünk akkor, ha már minden könyvet elolvastunk a könyvespolcunkról, valami újdonságra, különlegességre, vagy netán egy klasszikusra vágyunk. Az internet világában szerencsére erre is van megoldás, számos olyan adtabázis található, ahol ingyen tudunk könyveket letölteni, vagy csak egyszerűen onnan elolvasi. 

Addig is, amíg a veszélyhelyzet miatt nem nyithatjuk meg könyvtárunk kapuit Olvasóink előtt, hogy jobbnál jobb könyveket kölcsönözhessenek, összegyűjtöttünk néhány olyan lelőhelyet, ahol ingyen tudunk könyveket letölteni, olvasni, vagy netán meghallgatni hangoskönyv formájában.

✅ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR (MEK). Talán ez a legismertebb adatbázis, ahol ingyen tudunk könyveket olvasni. Az Országos Széchényi Könyvtár által már több mint 20 éve működtetett hazai nyilvános elektronikus könyvgyűjtemény. Természet- és társadalomtudományok, humán területek, kultúra, irodalom, kézikönyvek és egyéb műfajok szerint kereshetünk, de ha tematikusan keresnénk, arra is lehetőség van, emellett több formátum (PDF, Word, HTML) is rendelkezésünkre áll. Nemcsak írott, hanem hangoskönyv formájában is tudunk művelődni, ebben az adatbázisban 358 hangoskönyv hallgatható meg mp3 formátumban. Mobileszközre optimalizált a felülete. 
http://mek.oszk.hu/


✅ DIGITÁLIS IRODALMI AKADÉMIA (DIA). Száz író, költő teljes életművét érhetjük el, már a nyitó oldalon kattinthatunk a regénytárra, a drámatárra vagy épp a gyerekeknek készült válogatásra. Ágh István és Zelk Zoltán között (ábécérendben) ott van Esterházy Péter, Kányádi Sándor, Nádas Péter, Nemes Nagy Ágnes, Rakovszky Zsuzsa, Spiró György vagy Tamási Áron összes műve is. 
https://pim.hu/hu/dia


✅ Nógrádi Gábor ingyenesen elérhetővé tette négy könyvét a gyerekek nagy örömére. 
https://nogradi.hu/


✅ MTVA ARCHÍVUM. A digitális oktatásra történő átállás és a tartalmas szórakozás elősegítése érdekében hangarchívumából több száz hangoskönyvet tesz online szabadon elérhetővé kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A választékban kötelező és ajánlott olvasmányok, rádiójátékok, mesék, komolyzenei művek egyaránt megtalálhatók. 
https://archivum.mtva.hu/radio


✅ HANGOSKÖNYV.net.  A honlapon összegyűjtötték az interneten található ingyen letölthető hangoskönyveket, melyek minden esetben tartalmaznak egy rövid bemutatót és képet is. Iskolásoknak letölthető a legtöbb kötelező olvasmány hangoskönyvként. 
http://hangoskonyv.net/


KÖNYVESPOLC.com.  Számos magyar és külföldi szerző műveit megtaláljuk. Válogathatunk kötelező olvasmányok, hangoskönyvek, olvasónaplók között. Néhány szerző a teljesség igénye nélkül: Petőfi SÁndor, Gogol, Lázár Ervin, Homérosz, Mikszáth Kálmán.
http://konyvespolc.com/


✅ GUTENBERG projekt. Több mint 60 000 ingyenes e-könyvet kínál. Bőséggel válogathatunk angol nyelvű ingyenes epubok és a Kindle eBookok közül, amelyek letölthetők, de online is olvashatók. 
https://www.gutenberg.org/


✅ STANDARD EBOOKSNagyon jó minőségű, angol nyelvű e-könyveket gyárt közkincsnek számító művekből, egészen a klasszikusoktól (Frankenstein, Drakula, Íliász) kezdve a jó sci-fin, például Philip K. Dick novelláin át olyan alapvető tudományos és filozófiai szövegekig, mint a Fajok eredete Charles Darwintól, vagy a Kommunista kiáltvány Karl Marxtól. 
https://standardebooks.org/ebooks/


Összeállította: Riczu Anikó tájékoztató könyvtáros  

Online irodalmi könyvajánló IV.

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH