Ez év január 20-án, A magyar kultúra napja alkalmából nyílt meg Nagy Zoltán fotókiállítása a Tiszaszederkényi Művelődési Ház Óvárosi KULT Galériájában. Néhány fotó segítségével felidézzük a nagysikerű programot. Elképzelhető, hogy a képekhez tartozó ...
A járványok története egyidős az emberiséggel. A kórokozók egy részét sikerült legyőzni, legalábbis nagy világjárványokat már nem okoznak. A pestis, kolera, fekete himlő, kanyaró már nem tizedeli az emberiséget. Ez egyrészt a védőoltások kifejlesztés...
Hetek óta várjuk már, hogy végre minden visszatérjen a megszokott kerékvágásba. Mivel apró lépésenként magunk mögött hagyjuk a járványt, sorozatunk is befejező részéhez érkezett. Néhány hónap leforgása alatt életünk hirtelen nagymértékű váratlan vált...
A Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár Szederke Díszítőművészeti Szakkörének tagjai – többek között, – a különböző ünnepekhez, ünnepkörökhöz kötődő hagyományos, népi ételek készítését is felelevenítik: főztek már gombócot, készítettek fá...
Május 8-tól a könyvtár teljes nyitásáig elindítottuk részleges szolgáltatásunkat, a könyvkölcsönzést. Ezért ma a könyvajánlónkba a saját állományunkból válogattunk, mégpedig azokból, amelyeket Önök, olvasóink ajánlottak elolvasásra. Csányi...
Ezen a héten a Királylány a lángpalotában című erdélyi népmesével ismerkedhettek meg (Népmesekincstár – Járom az új váramat, Bajzáth Mária válogatása). Készítsetek velünk együtt olyan kastélyt, amiben akár szívesen laknátok vagy egy sárkányt, a...
Az Akvárium Klub Official Throwback Week! keretén belül idézte fel többek közt a Bagossy Brothers Company zenekar 2019. március 15-i koncertjét is. A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő zenészek közreműködéséve...
A Magyar Dokumentumfilmesek Egyesület (MADOKE) célja egy erős, tenni képes dokumentumfilmes szakmai és érdekképviseleti fórum létrehozása. Fontosnak tartja a magyar dokumentumfilm műfajának népszerűsítését a hazai és nemzetközi közönség körében. ...
Néhány név, melyek önmagukban is garanciát jelentenek az igényes kikapcsolódásra és szórakozásra a színház területéről: a Miskolci Nemzeti Színház, a Madách Színház, az Orlai Prudukció, az Új Színház társulata, valamint a Kassai Thália Színház i...
A teljesség igénye nélkül érdemes számba venni, kik azok az ismert és neves előadók, művészek, akik már szerepeltek a Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál programkínálatában. A nevek önmagukért beszélnek, hisz mindegyik jeles képviselője zenei életünknek:...
Az Ilyenek voltunk… várostörténeti barangoló című sorozatunk következő darabját láthatják. Az ipari létesítmények építéséhez és működtetéséhez szükség volt munkaerőre, a dolgozóknak pedig lakásra. Az üzemek létesítésével párhuzamosan haladt a lakóház...
A rendezvénysorozat részeként minden alkalommal képzőművészeti, népművészeti vagy iparművészeti kiállítást is látogathatott a közönség. Olyan neves művészek, mint Szász Endre, Pataki János, Mácsai János, Máger Ágnes, Stark István, vagy Bukta Imre fes...
A szappan – illetve tusfürdő – mindennapjaink észrevétlen szereplője. Használjuk, de nem biztos, hogy gondolunk rá, hogy mit tartalmaz, vagy arra, hogy honnan ered ez a tisztálkodószer, mi a története, és hogyan készül. A kézműves szappankészítés mos...
Könyvtárosunk újabb kedvenc versét láthatjuk. A facebook oldalunkon kommentben várjuk, hogy ki bújik meg a szavak mögött. KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK: ? Költészet (hó)napja 2020 Radnóti Miklós: Két karodban Két karodban ringatózomcsöndesen.Két karomba...
A Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetséggel karöltve 2 évente rendezi meg a Tiszaújvárosi Országos Mazsorett Fesztivált, mely hosszú ideje a Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál keretei között zajlik. A ren...
SZABADOS ÁGNES online kihívásához 2019. januárjától könyvtárunk is csatlakozott. A cél minden hónapban EGY könyv elolvasása! A kihívás lényege az, hogy munka, iskola, egyetem, gyerekek és mindenféle egyéb teendő mellett teljesíthető a havi egy könyv ...
A rendezvényhez kapcsolódott az Ifjúsági nap, mely főleg az ifjúságot célozta meg. A programban egy-egy fiatal, helyi művészeti csoport, közösség műsorát, sportbemutatókat, valamint amatőr fellépőket tekinthettek meg az érdeklődők. Számos ismert előa...
A nagy világjárványok a modern kori emberiségre is súlyos csapásokat mértek. Ezek közül a legsúlyosabbnak - a fertőzöttek és a halálesetek számát tekintve - az 1918-ban kitört spanyolnáthát tekinthetjük. A járvány hatalmas pusztítást végzett, az áldo...
Az idei évben sok más rendezvényünkhöz és programunkhoz hasonlóan a megérdemelten népszerű összművészeti nagyrendezvényünket, a Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivált sem tudjuk megvalósítani a kialakult helyzet miatt. Nosztalgiázásra van csak lehető...
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok Hangoskönyv „A napfénytől izzó tengerparti homokban mozdulatlan hasaló szépség, Arlena Stuart látványa mindennaposnak számít a Jolly Roger Szállodában. Csakhogy ezen a délelőttön épp borult az ég, és ő mégis ot...
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH