A kétezres években új irány jelent meg a krimik világában, az úgynevezett skandináv krimi. Mitől másabb ez a stílus, mint az eddig megszokottak? Egy komorabb, sötétebb világot mutatnak be nekünk ezek a történetek, amelyek a bűncselekmények mellett a társadalmi-gazdasági problémákkal is foglalkoznak. Bár a könyvekben az ügyek megoldódnak, sokszor a főszereplőket súlyos veszteségek érik, így a „happy end" kicsit keserédes lesz.

Ennek a stílusnak az egyik legnépszerűbb írója Jo Nesbø, aki focistának készült, majd zenész lett belőle, végül legnagyobb örömünkre rátalált az írásra. Sokak szerint ő a skandináv krimi koronázatlan királya, mások szerint viszont a korona ott van a fején, de az biztos, hogy megkerülhetetlen alakja ennek az irányvonalnak. Leghíresebb karaktere Harry Høle nyomozó. Elsőre kicsit klisésnek tűnhet a személyisége, mert egy alkoholista, antiszociális emberről van szó, akit a legtöbb munkatársa sem kedvel igazán és a magánélete is katasztrófa. Nesbø azonban úgy építi fel a karaktert, hogy ezeknek inkább az árnyoldalát mutatja be és azt, hogy mennyire esendő tud lenni, így nem egy hollywood-i akcióhőst kapunk, hanem egy hús-vér, szerethető embert.

„Ezt mondta. Hogy tengeralattjáró vagyok. Hogy lemerülök oda, ahol minden sötét, hideg és az ember már lélegezni sem tud, és csak minden második hónapban jövök fel a felszínre. Ő pedig nem akar velem tartani odalenn. Mondjuk, ez érthető."

A Harry Høle könyvek közül a hetedik a Hóember, ennek ellenére nyugodtan elolvashatják azok is akik a sorozat korábbi részeit nem olvasták. Minden könyvben új bűnügyet kapunk, ami pedig fontos az előző könyvekből az gyorsan összefoglalható, ezért Nesbø is így tesz. Folyamatosan csepegtet információkat, de csak amikor szükségünk van rá. A helyszín ezúttal is Oslo, közeleg a tél, leesik az első hó és egyre több eltűnési esetet jelentenek a rendőrségnek. Harry egy új társat kap maga mellé (nem nehéz kitalálni mi lett az előzővel), akit neki kell tanítgatnia. Az egyik eset után azonban egy holttest is előkerül és mivel minden eset nagyon hasonló, azt gyanítják, hogy egy sorozatgyilkossal van dolguk.

„Kész. Mindent átkutatott. Eredménytelenül, gondolhatta volna, ha nem ismerte volna a házkutatás egyik alapszabályát: amit nem talál az ember, az éppen olyan fontos, mint amit talál."

Most is kapunk társadalomkritikát, még ha nem is annyit, mint amit eddig megszokhattunk. Szerencsére ebben a könyvben Harry életének egy jobb szakasza van bemutatva, ezért az ő sorsáért nem kell aggódnunk. Nesbø stílusa ebben a kötetben kezd egy kicsit brutálisabbá válni, már ami a gyilkosságok és tetthelyek leírását jelenti. Tőle eddig nem volt megszokott ez, de azért nem esik túlzásba és nem fordul át a könyv horrorba. Norvégia újabb csodálatos helyeire juthatunk el, én már nem először kaptam magam azon, hogy a különböző helyszínek fotóit, panoráma képeit a „legnagyobb kereső óriás" térképén keresgélem. További részleteket nem árulnék el, hiszen nehéz lenne anélkül írni, hogy fontos részleteket írnék le.

„Norvégia olyan, mint egy ostoba, locsogó szőke nő, aki Bronx egyik sikátorában flangál, majd pedig fel van háborodva azon, hogy a testőre milyen brutálisan lép fel a támadói ellen."

Ha nem olvastál még skandináv krimit, nyugodtan kezdheted ezzel a könyvvel, ha olvastál már, akkor pedig biztos, hogy tetszeni fog.

A könyvet ajánlja: Nyulászi Gergely